A jemeni húszi lázadók két drónt, valamint egy föld levegő rakétát indítottak a szerdán a Vörös-tenger térségében. A fegyvereket az amerikai erők megsemmisítették.
Két orosz hadihajó haladt át a Báb el-Mandeb szoroson, és hajózott be a Vörös-tengerre – írja a Reuters az orosz védelmi minisztérium birtokában lévő Zvezda tévécsatorna alapján.
Az amerikai haderő csapásokat mért a húszi lázadók hat drónjára, miután azok négy, hajó elleni ballisztikus rakétákkal támadtak meg egy kínai tulajdonú olajtankert a Vörös-tenger déli részén – írja a Reuters.
Tovább támadják a húszi lázadók a Vörös-tengeren áthaladó forgalmat, de a próbálkozásuk ezúttal sikertelen volt.
A jemeni húszi lázadók hajó elleni rakétákat lőttek ki egy amerikai üzemanyagszállító tartályhajóra a Vörös-tengeren, valamint manőverező robotrepülőgépekkel támadták az izraeli Eilat kikötőjét és üdülőövezetét - jelentette be kedden Jahja Szaría, a síita fegyveresek szóvivője.
Az amerikai fegyveres erők a húszi milícia két, teherautóra szerelt hajóelhárító rakétavető ütegét semmisítették meg Jemenben még pénteken az illetékes regionális parancsnokság a Platform X-en szombat reggel tett bejelentése szerint.
Tegnap délután követeltek először halálos áldozatot a húszik válogatás nélküli rakétacsapásai az Ádeni-öbölben. Egy videón látszódik az, amint az ott járőröző indiai hadihajó kimenti a lángoló hajó legénységét.
Szerdán este írtuk meg, hogy a húszi lázadók eltaláltak egy teherhajót az Ádeni-öbölben. A friss részletek alapján legalább három tengerész életét vesztette, továbbá jelentős anyagi károk keletkeztek a hajón - számolt be az Al Jazeera.
A jemeni húszik rakétával eltaláltak szerdán egy libériai teherhajót az Ádeni-öbölben, legkevesebb három tengerész eltűnt, a többiek mentőcsónakba tudtak szállni és elmenekülni - közölte a brit haditengerészet tengerhajózási biztonsági információs szolgálata (UKMTO).
Elvágtak három kulcsfontosságú adatkábelt a Vörös-tenger alatt – közölték hétfőn jemeni tisztségviselők.
Egy olasz romboló szombaton lelőtt egy felé tartó drónt a Vörös-tengeren, ahol a jemeni húszi lázadók gyakran támadnak hajókat a gázai palesztinok támogatására - közölte a védelmi minisztérium.
Elsüllyedt a Vörös-tengeren az a kereskedelmi hajó, amelyet napokkal korábban jemeni húszi lázadók támadtak meg - közölték szombaton jemeni és brit hatóságok.
Március 1-gyel életbe lépett egy orosz döntés, miszerint többek között finomítói karbantartásokra hivatkozva a világ egyik legjelentősebb energiaellátója hat hónapra betiltja a benzinexportot. Adódik a kérdés, hogy ez a lépés mekkora kockázatot hordoz magával a globális ellátásbiztonság tekintetében, és milyen hatása lehet a benzinárakra? Milyen egyéb tényezők befolyásolják még a jócskán 600 forintos literenkénti ár felett járó hazai benzin jegyzését?
Egy amerikai vadászgép és egy koalíciós hadihajó öt húszi támadó drónt semmisített meg a Vörös-tengeren - közölte az amerikai hadsereg Középső Parancsnoksága (CENTCOM) szerdán.
A tegnapi emelkedést követően ma is feljebb került az olaj világpiaci ára, a nyugati benchmark olajterméknek számító Brent jegyzése már jócskán a hordónkénti 80 dolláros szint felett jár.
Hétfőn útnak indult Görögországból a Hidra hadihajó az Európai Uniónak a Vörös-tengeri hajózási útvonalak megvédésére irányuló missziójának keretében – írja a Reuters.
Kormányinfón számolnak be a kabinet döntéseiről.
Nem mondhatjuk, hogy egyértelműbb lett a helyzet.
Csasziv Jarnál 200%-kal nőtt a támadások száma egy hónap alatt.
23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Van egyáltalán ideális mutatószám?
Mire megy vele?
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.